2013. augusztus 28., szerda

Lovas fotózás a Sokoró Fogadóban

Június közepén vettünk részt régi és új  tagokkal  egy falusi és lovas hangulatú fotózáson , Sokorópátkán a Sokoró Fogadóban.


A fogadó 2001 júniusában nyitotta meg kapuit. A Sokoró Fogadó a Sokorói dombvidéken, festői környezetben, a Pannonhalmi Tájvédelmi Körzet mellett található.  A fogadó fő célja a családias hangulat kialakítása. A szolgáltatások  skálája nagyon színes. Állatbarát vendégeknek lehetőségük van kipróbálni a lovassportokat. A gyakorlott lovasok számára pedig  gyönyörű terepek biztosítják a kellemes kikapcsolódást.


A lányokkal Győrből indultunk busszal , már ott megalapoztuk a fotózás hangultatát.Végül rossz buszmegállóban is szálltunk le ,de ez sem vette el a kedvünket. Amíg odaértünk sokat nevettünk,sokszor olyan érzésünk is volt , mintha eltévedtünk volna ,ugyanis a Sokoró Fogadó nyugodt környezetben a falu központjától nem messze található.Majd mikor megláttuk a Fogadó épületét kicsit megnyugodtunk. Egyre izgatottabban közeledtünk a fotózás helyszínére.


Amikor odaértünk kedvesen fogadott minket a vendéglő vezetője és elvezetett minket abba a terembe, ahol öltözni,sminkelni és készülődni tudtunk. Miután elkészült a csodálatos sminkünk ,amit Sharks Fafa készített ,valamint a ruhadarabokat is összeválogattuk,kezdődhetett a helyszínek kiválasztása. Első helyszínünk egy régi lovarda ajtaja volt ahol minden SharksLadies -ről külön képek készültek. Majd a következő fotók a Fogadó lófuttató pályáján készültek. Itt páros és közös képeket is csináltunk. Szerintem a szalmabálás képek tetszettek mindenkinek a legjobban. Végül a fotózás végére "feltettük az I-re a pontot" ,mert a fogadó egy traktort ajánlott fel a fényképek elkészítéséhez. A traktornál is készültek képek.


A fotózás végére mindenki nagyon elfáradt és hát valljuk be meg is éheztünk. A Fogadótól nagyon finom ebédet kapott minden egyes tagunk és a fotósunk is, Szulics Miklós. Az ebéd után kávét ittunk és átöltöztünk hogy a backstage képeket is elkészithessük. Amikor ezek is elkészültek teli hassal és fáradtan indultunk vissza.




Sajnos a képeket a mai napig nem kaptuk meg Szulics Miklós profi fotóstól, így mindösszesen 3 telefonnal készített képpel szolgálhatunk!

Mivel minden eseményről, ahol megjelenünk blogbejegyzés készül, a képek hiánya sem tántorított el minket attól, hogy a Sokoró Fogadó kedvességét és vendégszeretetét kihangsúlyozzuk!

Nagyon köszönjük a Sokoró Fogadónak, hogy vendégül láttak minket és hogy mindenben a segítségünkre voltak. 
Aki egy kellemes ,nyugodt hétvégét szeretne eltölteni falusi környezetben és netán a lovaglást is szívesen kipróbálná az keresse a www.facebook.com-on a Sokoró Fogadó oldalát! Mi csodálatos napot töltöttünk ott , és biztos, hogy visszatérünk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése