2015. december 1., kedd

...egy kis cheer történet

A sportág születése az 1870-es évekhez vezethető vissza,amikor az ameikai Princeton egyetemen megalakult az első Pep club,amiben kizárólag férfiak vehettek részt.


Az következő nagy áttörés a Minnesotai egyetemen következett be a 20. század húszas éveiben, amikor is a nők először vehettek részt a hajrázásban.


A Cheerleading alapjait Lawrence Herkimer tette le 1948-ban,mikor megalapította a Hajrázók Nemzeti Egyesületét. Innentől kezdve a cheerleading-et már tanítani is lehetett.


1956-ban ő találta fel a pompont,amely a hajrázási rutin segédeszközévé vált. Ő alapította az első gyárat ahol cipőket és ruhákat gyártottak a Cheerleadereknek. Lawrence Herkimer-ről nevezték el az egyik legismertebb Cheerleader ugrást a Herkie-t.


1960-ban a hajrázás már mindennapi jelenséggé vált. Minden középiskolában alapítottak szurloló csapatot. Presztízs volt a csapat tagjának lenni,hiszen a szépség alapvető elvárás volt.


1978-ban rendezték meg az első bajnokságot, a USA-ban,amelyet azóta is rendszeresen megrendeznek.


A cheerleading a 90-es években elterjedt Ázsiában és Európában is, és a mai napig fiatalok milliói űzik ezt a sportágat.:)


2015. szeptember 28., hétfő

Cápalányok nyara

A Cápalányok 2015 nyarán sem unatkoztak, bejegyzésünkből megtudhatjátok, mi mindent csináltunk az idei nyáron.

2015. július 26-27-én 4 Cápalány részt vett a 2015-ös Cheerleader Európa bajnokságon, a European Cheerleader Championships-en Ljubljanában.


        
2015.július 26.
Nagyon korán indultunk
Az út fergetegesen jó hangulatban telt.
 A szállásunk Ljubljana szívében volt, egy rendkívül aranyos hostelben. 
A szállás elfoglalása, némi energia bevitel után nyakunkba vettük a várost. 
Meleg, nyárias idő volt. 
Megnéztük Ljubljana nevezetességeit, nagyon sokat nevettünk.
 A szállásunk közvetlen környezetében jó pár kedvenc boltunk egy- egy üzlete csábított bennünket. Nem tudtunk ellenállni és shoppingoltunk egy kicsit.
Este elmentünk együtt vacsorázni, majd a szobában próba sminkkel hangolódtunk a másnapi versenyre. Későn sikerült csak elaludni, hiszen mindnyájan nagyon izgatottak voltunk.


        2015.július 27. A verseny napja..
Nagyon korán keltünk, gyors frizura és sminkkészítés után rohantunk le reggelizni, reggeli után pedig a verseny helyszínére. Bemelegítés után már mehettünk is csekkolni, ellenőrizték az adatainkat, készítettek rólunk fényképet, majd egy szakember még a színpadra állás előtt megnézte a koreográfiánkat, hogy minden elem megfelel - e a kategória követelményeinek. Nemsokára már a színpadon álltunk. Nagyon jó érzés volt annyi ember előtt nem csak a Sharks Ladies-t hanem Magyarországot is képviselni. Nagyon élveztem a koreográfiánk minden percét, s szerintem erről partnerem Karina is így vélekedik. Produkciónk után, egy hatalmas tv-n visszanézhettünk a táncunkat. Ezek után Patti és Tami duója következett, amit Karinával már a lelátóról figyeltünk. A produkciók egész nap megállás nélkül, sorra követték egymást. Hatalmas élmény volt ez a két nap. Remélem jövőre is ott lehetünk Bécsben és képviselhetjük a Sharks Ladiest és Magyarországot.




Az idei táborban sem maradt el a szokásos cheer hangulat amiről idén az időjárás is gondoskodott.
A reggeli erősítő gyakorlatot páros köredzéssel bonyolítottuk le, aminek köszönhetően garantált volt a minden napos izomláz. 
Egy fél órás pihenő után az ebéd követett.



A nagy meleg miatt az edzéseket csak kora este folytathattuk a délutánokat a Gersekaráti jet ski tónál töltöttük. Nagy feltűnést keltettünk a parton, hangos nevetéseinkkel, aminek legnagyobb kiváltója ,,Gábor" a strand sármja volt.


Az estéket vacsora után csapatépítő feladatokkal és a jól megszokott zumbával zártuk ami után garantált volt az azonnali ágynak dőlés.
 Összességben intenzíven telt a hetünk és sok új táncot ismertünk meg, edzőnk segítségével, köztük a sambát, amit mindenki nagyon élvezett. 
Ezen felel volt még: hiphop, jazz és isis tánc is és persze a kötelező cheer dance sem maradhatott el.
A hetet házi hambi sütéssel, sorversennyel és hullócsillag nézéssel koronáztuk meg.

Az együtt töltött hét alatt még jobban összekovácsolódtunk. Nem csak izmosabbak lettünk, hanem rengeteg új mozdulatot is tanultunk.
Újult erővel, ambíciókkal telve vágunk neki az idei versenyszezonnak.


2015. augusztus 12.-én lebonyolítottuk nyári fotózásunkat.
Helyszínként a Gersekaráti jet ski tavat választottuk.
A hatalmas kánikula remek alkalom volt, hogy elkészítsük bikinis képeinket.
A fotókat természetesen most is hivatalos fotósunk, az  NMB photo  készítette.
A fotózás remek hangulatban zajlott.
Mindenki remekül érezte magát.
Rengeteget nevettünk.



Sharks D. Fanni. :  Mivel ez volt az első fotózásom, most a többiektől ismét új dolgokat tanulhattam, például hogy hogy kell a kamera előtt pózolni. Most megmutathattuk egy olyan oldalunkat amit eddig meg nem. Először egy kicsit izgultam, hiszen ez újdonság volt nekem. A végére pedig mar kifejezetten jól éreztem magam, és nagyon jó élmény volt.




Sharks Kincső: Bevallom,nagyon izgultam előtte, mert soha nem voltam még ehhez hasonló fotózáson. Így először a nagyobbak kezdték hogy legyen mit lelessünk. Őszintén, nagyon fura volt az egész. Kezdetben nem éreztem jól magam azokban a pózokban,végül tetszett az egész és élveztem az egészet. Most egy jó emlékként gondolok vissza rá és még most is megmosolyogtat az egész. Nagyon örülök, hogy részese lehetek a Sharks Ladies csapatának, sokat tanulok tōlük.


Sharks Lili: Mivel az első fotózásom volt, ezért bizonytalanabb voltam, de az edzőnk és nagyobb lányok segítségével ez nem jelentett akadályt. Minden pillanatát élveztem, hiszen kipróbálhattam magam valami újban.


A fotók elkészülte után együtt lubickoltunk a tóban.
Természetesen a kötelező cheer emelések sem maradtak el, amiket fotósunknak Bencének is megtanítottunk.


2015. szeptember 12,-én Győrszemerén a Szüreti fesztiválon mutathattuk meg a nyári tábor alatt elsajátított Run koreográfia egy rövidebb de annál inkább ütősebb formáját.
 Jó érzéssel töltött el mindenkit hogy pozitívan és magabiztosan tudott a színpadra lépni. Természetesen a legelső és legütősebb koreográfiánk a Burn it volt a csúcsok csúcsa mind a csapatnak és a közönségnek is! 


Elmondhatjuk hogy jó érzéssel és remek visszajelzésekkel indítottuk el az őszi szezonunkat. Reméljük ez a továbbiakban is így marad és lassan 
de biztosan haladunk az általunk kitűzött célok elé.
 Valamit ezek az élmények az egyénileg kitűzött célokhoz is elvezet minket, de azért vagyunk egy csapat hogy ha valaki kicsit meghátrálna azt segítsük minden erőnkkel.


2015. szeptember 26.-án Lébényben a SCANIA rendezvényén léptünk fel.

Sharks Nikol: Nagyon élveztem a fellépést, hiszen nekem ez volt az első fellépésem a Sharks Ladies csapatában.A fellépés előtt nagyon izgultam és úgy éreztem hogy a táncot is elfelejtettem. Kicsit féltem is hogy elrontom. Mikor elkezdtük a táncot még igen ideges voltam de kis idő elteltével már élveztem. Elégedetten jöttem le a színpadról, mivel fel mertem lépni és jól is éreztem magam. Most már alig várom a többi fellépést és az új koreográfiákat.



Legközelebb UEFA FUTSAL CUP-on találkozhatsz velünk, 2015. szeptember 29. - október 2. között.

Mi ott leszünk!!!
és az ETO-nak szurkolunk.
Gyere, és szurkolj velünk Te is!!!
Találkozunk a Magvassyban!!!


HAJRÁ GYŐR!

2015. március 24., kedd

Cápalányok az Év Sportfesztiválján

Immáron 3. éve képviseljük a Győri Széchenyi István Egyetemet az április 25.-én megrendezésre kerülő Dunai Regattán.


Március 18.-án 3 társammal együtt egy fotózáson vettünk részt, ahol a „Regatta Szépe” versenyhez készítettek rólunk fotókat. 


Az előző évektől eltérően a képek idén a sport, a mozgás jegyében készültek, hiszen egy cheerleadernek elengedhetetlen a jó erőnlét. Igyekeztünk megmutatni, milyen otthonosan mozgunk az edzőteremben.



 A hangulat most is fergeteges volt, rengeteget nevettünk.


Fotózásunknak a helyszínt a Tropical Fit Studio biztosította.




Az edzőterem jól megközelíthető, egységes és kellemes hangulatú a dizájn, családias légkör jellemzi. Nagyon jól felszerelt a terem, mind a kardiógépek ,mind a kondigépek tekintetében. A szolgáltatás széles körű Flabelos, szolárium, szauna is rendelkezésünkre áll. A személyi edzők pedig szakmájuk legjobbjai.


Az elkövetkező 4 héten zajlik a Regatta „Hét pomponlánya” versenye, az idei jelöltjeink:


Minden héten az egyetemek egy-egy pompon lányai versenyeznek egymás ellen a lájkokért, hogy elnyerhessék a Hét pomponlánya címet.


2013, 2014-es nyertes Cápalányok:


Lájkaitokkal segítsetek bennünket, hogy idén a lájkgyűjtésben is a cápalányok legyenek a legjobbak.


Az 5. héten, a Regatta hetén a hetek győztes pompon lányai gyűjtik a lájkokat a Regatta szépe címért.

Ezúton is kérünk, hogy szavazz Te is a SZE lányaira, hogy idén egy Cápalány lehessen a Dunai Regatta Szépe.


Szurkoljatok Sharks Ladies-nek, szurkoljatok a SZE-nek!




Április 25.-én, az Műegyetemi rakparton találkozunk. 






2014. március 24., hétfő

A Sharks Ladies is az algát választotta - "Gyógyíthatatlan betegség nincs, csak gyógyíthatatlan beteg van"

Az algáról, mint növényről, már mindenki hallott, és a szépségiparon keresztül ismerkedhetett is vele. Kevésbé elterjedt, viszont annál hasznosabb tulajdonságai az egészség területén bontakoznak ki. És hogy mennyi jó hatással rendelkezik? Azt az International Vice Prezident National Founder a PAC 10 tagjától, Pék László Ferenctől hallgathattuk meg.



Étvágycsökkentő hatása által nagy segítség a fogyni vágyóknak. Káros hatása nincsen, hiszen kizárólag természetes anyagokról beszélünk. Kiválóan serkenti az emésztést, komoly szerepe van a rákmegelőzésben, az inzulinszint normalizálásában és a vitalitásunk megőrzésében.



Ami az előadást még színesebbé tette számunkra az volt, hogy Pék László Ferenc saját tapasztalatait megismerhettük, illetve egy volt rákos beteg mesélt nekünk, hogyan segítette őt át az alga a nehéz időszakon. Mára teljesen egészségesek, de az algáról nem mondanak le többé!



Akiben még ezek után is kételyek maradtak, az alábbi oldalon még bővebben olvashat „Földünk talán legértékesebb tápláléká”-ról: http://magyarmegmaradasert.hu/erdekkorok/egeszseg-gyogyitas/gyogynovenyek/item/3665-a-spirulina-alg%C3%A1r%C3%B3l 



Az előadás során az alga mellett a BYAS termékeivel is jobban megismerkedhettünk. Köztudott, hogy a test hyaluronsav termelése 25 éves kortól csökkenni kezd. Idősebb korban ez a bőr rugalmasságának elvesztésében, illetve a nedvességtároló kapacitásának csökkenésében nyilvánul meg. A forradalmi Bionic Lifter mélyebbre juttatja a hyaluront a hagyományos ránctalanító krémeknél, így az eredmény is hatásosabb. Az készülék egyszerű használatának és látványos eredményének köszönhetően egyre többen döntenek mellette a krémekkel szemben. Hiszen ki ne szeretne 10 perc alatt 10 évet fiatalodni?! (még én is kipróbáltam;))



Hamarosan itt a verseny szezon, ami plusz edzésekkel és rengeteg megerőltetéssel jár. Szeretnénk formában lenni, így a KINETO-t választottuk. Vitaminokkal dúsított koffein tartalmú citrus ízesítésű italkoncentrátum. A Kineto speciálisan kifejlesztett termék, mely segít az erőnlét megtartásában.



Én személy szerint soha sem rajongtam sem a cukros energiaitalokért, sem a kávéért. A Kinetot viszont szívesen iszom, hiszen nem csak finom gyümölcs ízű, hanem ráadásul cukormentes is! Finom és egészséges, a lehető legjobb párosítás!:))



A Wellstar Győr facebook oldalán folyamatosan friss információkat olvashattok a cikkben említettekről, sőt elérhetőséget is találtok, amennyiben szeretnétek Ti is a részese lenni egy családnak, ahol az egészség dominál!

"Az egészség olyasmi, mint a gondosan égetett gyertya. Ha körültekintő figyelmet szentelünk gyertyánknak, sokáig fog égni."                                                    /Manfred Kets De Vries/







2014. március 17., hétfő

I. Sharks Ladies bál

Mint tudjátok, idén először került megrendezésre csapatunk hagyományteremtő szándékú bálja.


Vendégeinket 19:00 órától fogadtuk a győri Konferencia Hotelben. 


A vacsora előtt fellépéssel kedveskedtünk mi és az Albatrosz tánciskola növendékei. Ezt követően a zenekar játszott hangulatos zenéket egész este. 



Tombolával és különböző játékokkal készültünk vendégeink számára. Osztatlan sikert aratott az álarcos táncpárbaj, melyben székek alá rejtett, párban lévő maszkokban kellett akár addig ismeretlen párral versenyezni.





  
Éjfélkor felvágtuk a csapat logójával ellátott tortát, majd sor került a tombola sorsolásra, melyet az INTERSPORT is támogatott.


A hangulat és a társaság is remek volt, reméljük vendégeink is jól érezték magukat ezen a fantasztikus estén.