2013. december 30., hétfő

Szilveszteri smink tippek Sharks Esztitől


Ez az az ünnep amit az egész világ vár és minden nő azt szeretné ha ő lenne azon az estén a legtökéletesebb. Ezért itt egy gyors és egyszerű smink amit bárki el tud magának készíteni.





A nagy buli előtt pár órával már érdemes nekilátni a készülődésnek.

Elsőnek a bőr tisztítása és hidratálása következik ami elengedhetetlen, hiszen a bőrt ezen az estén nagyon sok megpróbáltatás éri.:)










Miután a bőr teljesen tiszta és száraz elkezdhetjük az alapozást.
Én a folyékony alapozót szeretem a legjobban mert egy sminkszivacs és az ujjak segítségével egyenletes el lehet oszlatni, de a színére mindig figyeljünk. 
Főleg az áll alatt ügyeljünk a megfelelő adagolásra mert a végén maszkként fog kinézni.






Az alapozás után a szemhéj következik. Én most egy halványabb színt választok mert a rúzs fog imponálni inkább.NAGYON FONTOS! Ha a szemünk hangsúlyos akkor a szánk színe legyen visszafogottabb és fordítva.

A  legvilágosabb színt (itt a homokszín) vigyük fel a szemöldök alá és a szemzugba. 
A második színt a mozgatható szemhéjadra kend fel majd a külső szemzug felé haladva egyre erősítsd a színeket a harmadikig.
A negyedik színt a legkülső szemzugba vidd fel. 

Majd következik az árnyékolás, amit tiszta ecset satírozásával érhetsz el.
A szemhéjfestés után egy vékony tusvonalat húzz a szempillák tövébe és a végét egy kicsit húzd kifelé. 
A megfelelő szempillaspirál nem csomósít és éppen elég mennyiséget juttat a szempillákra.
 
Most következik a szemöldök. Erre a legalkalmasabb a szemöldökformázó készlet az AVON- tól. Simítsd a waxot a szemöldöködre, majd vidd fel a púdert a formázásához.





Használj arcpirosítót, de csak mértékkel. Gondolom senki sem akar úgy kinézni, mint egy bohóc.:)
 
A smink fénypontja a rúzs.

A klasszikus stílus kedvelői használjanak matt rúzst. A matt árnyalatok még jobban kiemelik a klasszikus nőiességet és ne feledjük: a klasszikus, vérvörös ajkak mindig is szuperszexivé varázsolták viselőjüket. 
A csillogó rúzsok azért annyira népszerűek, mert ezeket is szinte mindenki használhatja. A csillogóra festett ajak rendkívül érzéki tud lenni, bármilyen árnyalatot válasszunk is.

A legfontosabb, hogy a buli végén , akármilyen fáradtak is vagytok sose felejtsétek el egy sminkletörlő kendővel végigsimítani az arcotokat, mert a fennmaradt alapozó eltömítheti a pórusokat és nem kívánt pattanásokhoz vezethet.




 Jó bulizást minden olvasónknak!
Boldog, Sikerekben Gazdag Új Évet Kívánok!



2013. december 10., kedd

Felkészülés az első versenyünkre I.

A verseny előtti időszakban nagyon keményen vettük az edzéseket.


A szinte mindennapi táncos edzések mellé egy kondicionáló edzés is bekerült a naptárba. A felkészülésben személyi edzőnk, Omega volt a segítségünkre.


Péntekenként 16 órától 18 óráig az Apor konditermében, illetve futópályáján töltöttük a délutánunkat. Mindig a futással kezdtünk, ami általában 20 percig tartott. A 20 percben volt kocogás, sprint, sőt párokban még egymással a hátunkon is futottunk.



 Levezetésként visszasétáltunk a terembe, ahová Omega minden hétre egy új edzés tervet állított össze nekünk. A kotta többnyire tíz feladatot tartalmazott, amiken párokban kellett végighaladnunk. Omega megmutatott minden gyakorlatot, hogyan kell helyesen végezni őket. 


Mivel a konditeremben sajnos nincs tükör, míg a pár egyik fele dolgozott, a másik felügyelte, hogy mindent az Omega által kiadott szabályok szerint csináljunk. Az erősítésben az volt a lényeg, hogy kis súllyal, nagy ismétlésszámmal dolgozzunk. 


Az órákat mindig közös hasazással zártuk. Motivált bennünket, hogy az edzéseket hétről hétre egyre jobban bírtuk. A következő hónapokban továbbra is kondizni fogunk, hogy a legközelebbi versenyre bomba formában legyünk. 


Szerintem jó úton haladunk!;)


2013. november 5., kedd

Őszi fotózás

Múlt hét szerdán részt vettünk egy katonai stílusú fotózáson.


Mi, a juniorok 11 órára érkeztünk az Apor Iskolába, ahol a nagyok a versenykoreográfiát gyakorolták. Érkezésünk után negyed órával be is fejezték, így kezdődhetett a készülődés. 


A sminkeléssel kezdtünk, melyben nagy segítségünkre volt Sharks Captain Fafa. Lépésről lépésre haladva megmutatta, hogyan készítsük el magunknak, így nemcsak gyönyörű egyen sminkünk lett, hanem a sminktudásunk is gazdagodott. 


Ezen kívül a hajunkat is megcsináltuk. Miután elkészültünk, Sharks Coach Andi odaadta a katonai ruhákat, amit gyorsan felvettünk, majd buszra szálltunk. 


Az utazás nagyon jó hangulatban telt, sokat nevettünk, így értünk oda a helyszínre. 


Nemsokára megérkezett a két fotós is, a nagyokról Csőre Balázs, rólunk, a juniorokról pedig Mátis Katalin készített jobbnál jobb képeket nemcsak a csapatról, hanem minden Sharks Ladies-ről egyenként is. 


Nagyon sok kelléket használtunk, például gázmaszkot, katonai táskát és távcsövet is. A fotózás végére mindenki nagyon elfáradt. 


További képeket a facebookos oldalainkon láthattok.:)


Sharks J. Szandi
Sharks Fanni

2013. október 16., szerda

Készülünk az őszi táncgálára

Nagy örömünkre szolgált, hogy az idén ősszel, az Eto Parkban megrendezésre kerülő táncgálára meghívtak bennünket, mint fellépők. A tavaszi gálán, amit ugyanitt szerveztek, már részt vettünk, de erre a szezonra kicsit más műsorral készültünk.



Tavasszal a ’Burn It’ koreográfiánkat adtuk elő, az akkori hét taggal, ám azóta összetételében is változott, valamint bővült is a csapat. Ez azonban még színesebbé teszi a táncunkat! Színpadra kerül a sokat emlegetett ’Burlesque’ koreográfiánk, illetve egy harmadik, melyet az Eon családi napon is bemutattunk már.




A változásokhoz tartozik az is, hogy megalakult a Sharks Ladies Junior csapata. A juniorok nagyon ügyesek és szívesen járnak edzésre, ahol nem csak a cheerleading alapjait, hanem az összetartást is megtanulhatják. A közös edzéseken emeléstechnikákat tanulunk, és közben a jó kedv is fontos szerepet játszik.



Igyekszünk az edzéseken és a fellépésen egyaránt a maximálisat kihozni magunkból, és megmutatni a közönségnek, szervezőknek, mennyire sokat fejlődtünk tavasz óta. 
Reméljük a rengeteg munka meghozza a hatását, és szombaton az Eto Parkban 17 óra után minél több nézőnek mutathatjuk meg, mit is jelent a Sharks Ladies?!;)




2013. szeptember 23., hétfő

Győr Sharks - Docler Wolves

Szombaton, miután a Nádorvárosi Általános Iskolában sikeres fellépést tudtunk magunk mögött, sietnünk kellet hogy odaérjünk Győrzámolyra a Sharks-Wolves meccsre.
,

Miután időben megérkeztünk, szoros és izgalmas meccsnek lehettünk tanúi, ugyanis az eddig veretlen Wolves 1 ponttal győzte csak le a Győr Sharks játékosait. 
Az első 2 negyedben végig a Sharks vezetett 7-0, majd 14-0 arányban.



A Sharks három Touchdown-t vitt be. Annak ellenére, hogy ez a meccs nem a legsikeresebb valamennyi közül, mi így is természetesen nagyon büszkék vagyunk a játékosokra. Sajnos idén ez volt az utolsó Győri meccs, de reméljük, hogy még sok ilyen izgalmas és egyben szoros mérkőzésben lesz részünk.



Bízunk benne, hogy a srácok eljutnak a döntőig, de akár mi is lesz mi mindig ott leszünk, és szurkolunk nekik.

Még több infó a meccsről itt: 



2013. szeptember 22., vasárnap

Családi nap a Nádorvárosi Általános Iskolában

Fél 1-re érkezett meg a csapat a Nádorvárosi Általános Iskolába, ahol azonnal fogadtak bennünket, és útbaigazítottak. 


Gyors átöltözés, smink igazítás, és 1 órakor már a színpadon is voltunk. Mikor mind a három koreográfiánkat eltáncoltuk, a gyerekek tolongva jöttek a kis pomponokért, amiket a csapat saját kezűleg készített. (Jó pár darabot gyártottunk, ami másodpercek alatt elfogyott:))

Tanítottunk egy rövid koreográfiát a táncolni vágyó kislányoknak és kisfiúknak egyaránt. A műsorunk végén a szervezők szendviccsel, teával és gyümölccsel vártak bennünket. Sajnos nem maradt időnk körbenézni, más programokat megtekinteni, hiszen igyekeznünk kellett Győrzámolyra, a Sharks - Wolves meccsre.


Nagyon jó hírrel szolgálhatunk nektek, hiszen Nádorvárosi Közoktatási Központban is indul Sharks Ladies oktatás!

Mini korosztály 7 éves kortól 10-ig
Youth korosztály 10 éves kortól 15-ig
Ifi korosztály 15 éves kortól 18-ig

Jelentkezni itt a honlapon tudtok jelentkezés menüpont alatt!
Vagy a Sharks Ladies Facebook oldalán!
Esetleg a következő telefonszámon:
Fertetics Andrea
+36 20 321 6214


2013. szeptember 10., kedd

Győr Sharks - Nyíregyháza Tigers

2013. szeptember 7-én Győrzámolyon mutatkozott be először, meccs keretein belül a Sharks Ladies a Győri Sharks – Nyíregyháza Tigers meccsen.


A meccset megelőző héten gyakoroltuk a lányokkal a különböző szurkolásokat pompommal és anélkül is. 


Egy két szurkolás ami a meccsen is elhangzott:


A pálya széléről buzdítottuk a csapatot és közönség is néha velünk együtt kiabált , jó hangulat volt és hála isten az idő is kedvezett nekünk.


Félidőben végre csak ránk terelődött a figyelem és megmutathattuk a fiúknak és persze a közönségnek is az igazi szurkolós táncunkat amit Ők is most láttak először. 


Többen is odajöttek és megdicsértek minket a csapatból hogy ügyesek voltunk és köszönik hogy eljöttünk és szurkoltunk nekik. 


A fiúk ügyessége és mi szurkolásunk végül meghozta az eredmény mert a fiúk győztes mérkőzést zártak.
Ez úton is gratulálunk nekik!


A következő meccsen is ott leszünk és szurkolunk nekik 2013.09.21-én. 
Gyertek ti is!